Események a legutóbbi Alapítók Kollégiumának Közgyűlése - 1998 április 27 - óta.

1/ Orbán Viktor levelét - a titkár május 17-én írt levelére - június 22.-én írja meg, amelyben jelzi, ha ő lesz a miniszterelnök, akkor az egyetemi október 22.-ei 1956-os ünnepség az állami ünnepség része lesz. Ennek a levélnek az alapján kezdeményeztük a Miniszterelnöki Hivatalnál ünnepségünknek az állami ünnepségbe való bevonását.

2/ Az 1998-as 1956-os ünnepségen részt vett: Göncz Árpád, Jerzy Buzek /Lengyelország miniszterelnöke /, Orbán Viktor, és Pokorni Zoltán, aki az ünnepi beszédet mondotta. Jerzy Buzek szintén köszöntötte az ünneplőket személyes élményeit is tartalmazó beszédével. Szavalt Bánffy György és Sinkovits Imre. Beköszöntő Vajna Zoltán, 16 pont Remsei László.
Koszorúzás másnap, 23-án a Farkasréti Temetőben Danner József és Albrecht Márton sírjánál.

3/ 1999. május 13-án, Szegeden Danner János szülőházán emléktábla elhelyezés - Somkuti Gabriella áldásos közbenjárására- az Alapítvány részéről koszorút helyez el a titkár. 

4/ 1999-ben felkutatjuk Péch Géza, 1958-ban kivégzett levelező gépészhallgató rokonait. 1999-es ünnepségen 8-dik hősi halottként az ő neve is felkerül az Aulában lévő márványtáblára. Megemlékezés jelenik meg róla a Jövő Mérnöke újságban /1999. október 14 /. 

5/ 1999 évi ünnepségen Deutsch Tamás Ifjúsági és Sport miniszter mond beszédet. Köszöntő Vajna Zoltán, verseket mond Illyés Kinga marosvásárhelyi művésznő. Deutsch Tamás a Műegyetem és a Bem szobor közötti fáklyás felvonuláson végigmegy Vajna Zoltánnal. Külön jelentőséget adott ebben az évben a Hősi Halottak emléktábla megkoszorúzásának az, hogy Péch Géza neve most került fel rá.
Koszorúzás másnap, 23-án Albrecht Márton és Danner János sírjánál. / Ekkor még ott volt Albrecht Márton édesanyja, aki nem sokkal később meghalt. / 

6/ Az októberi ünnepségek zárásaként, a hősi halottakra való emlékezésként először koszorúztunk a 301-es parcellában november 4-én Péch Géza sírjánál, amely programpontot ezzel beiktattunk a megemlékezésekbe.

7/ 1999 decemberében a Sebzett Hős, Bory Jenő szobrának újraöntéséhez az erre befolyt összeget az Alapítvány átutalta a szoboröntő Bt-nek /Phedias /.

8/ 2000 szeptemberében megjelent "Az utolsó lövés" című kiadványa az Alapítványnak, amely az 1995-ös ifjúsági irodalmi pályázatnak a nyertes prózai és verses műveit tartalmazza.

9/ 2000. Évi októberi ünnepségen megjelent Mádl Ferenc köztársasági elnök úr is, az ünnepi beszédet Pokorni Zoltán oktatási miniszter úr mondta, aki utána a Bem szoborig végiggyalogolt Vajna Zoltánnal a fáklyás felvonuláson. Bevezetést Hofer Miklós mondta, és szavalt Bánnfy György színművész úr.

10/ A Kuratórium felkérte Németh Norbert ifjú zeneszerzőt, hogy a Műegyetemi Zenekar részére komponáljon darabot az egyetemi ünnepségre. Németh Norbert: "Sirályok a szabadság egén" című kompozíciójának az ősbemutatója az október 22-ei ünnepségen volt. Azóta a darab kottája is megjelent és CD-n is megjelent a Műegyetemi Zenekar és Énekkar lemezén.

11/ 2000 október 23-án A Farkasréti Temetőben megkoszorúztuk Danner jános és Albrecht Márton sírját.

12/ 2000 november 4-én a 301-es parcellában Péch Géza sírjánál rótta le kegyeletét az Alapítvány.

vissza!